A fóti templom és a romantika építészete

3 000

Ft

Feladás dátuma:

jún 23., 15:05
Szállítással is kérheted

Tulajdonságok

Állapot:
használt

Típus:
Művészet

Borító:
Keménytáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Az olvasó kezében lévő tanulmánykötet a Fóti Római Katolikus Plébánia és a Magyar Építészeti Múzeum által szervezett, 2005. október 6-án és 7-én megtartott tudományos konferencia előadásain alapul. A konferenciát az a szándék hívta életre, hogy méltó módon ünnepeljük meg az Ybl Miklós tervei szerint épült fóti templom felszentelésének 150. évfordulóját. A kötet egyben a romantika magyarországi építészetének kutatásában elért újabb eredmények bemutatására is vállalkozik. A könyv első részében olvashatók a magyarországi romantikus építészet témájával tágabb körben foglalkozó, illetve egy-egy épülettípust tárgyaló vagy épületmonográfia jellegű tanulmányok. Második részének írásai ismertetik a hazai romantikus templomépítészet kiemelkedő alkotásának létrejöttét, az építtető Károlyi István életútját és a templom titulusának, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának magyarországi elfogadását. Bemutatják a templom orgonáját, és beavatnak az épület műemléki helyreállításának menetébe és részleteibe. Elénk állítják Károlyi Istvánt, a mecénást és megismertetnek híres kőzetgyűjteménye katalógusával.

Nézz szét a hirdetéseim között, sokféle terméket töltök fel.

Személyes átvétel a III. kerületben (Flórián Üzletközpontnál - Árpád híd budai hídfőjénél) lehetséges, de foxpost, packeta, posta is megoldható.

Hirdetés azonosító: 155727309

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 12 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn