Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaGeorge Edward Moore: A józan ész védelmében és más tanulmányok
Szerkesztő: Lónyai Mária
Fordító: Vámosi Pál
Magyar Helikon, 1981
437 oldal
Fűzve, egészvászon-kötésben, papír borítóban
ISBN: 963-207-904-3
G. E. Moore a 20. századi polgári filozófia egyik legjelentősebb alakja. Jelentőségére jellemző, hogy bár Bertrand Russell Cambridge-ben Moore tanára volt, a filozófiai közvélemény kettőjük viszonyában mégis Moore-t tekintette szellemi mesternek. Ennek a véleménynek maga Russell is kifejezést adott. Filozófiai álláspontjuk harcostársakká teszi őket. Russell mellett Moore volt az, aki a brit filozófiában elhatalmasodó spekulatív idealizmus uralmát megdöntötte. Russel a matematika és a természettudommányok, ő pedig a józan ész meggyőződései felől indítja meg a támadást. Kérdéseinek egyszerűsége egyedülálló a filozófia történetében. Felemeli a kezét, és azt kérdezi: valóban léteznek anyagi tárgyak, amkor pedig bizonyos, hogy ez egy kéz, és emitt egy másik? De hogy mi a válasz, az már nem ilyen egyszerű. Ez elemzés dolga. A moore-i elemzések iskolát csináltak: az ún. analitikus filozófiát.
Ebben a kötetben bemutatjuk Moore filozófiájának legfontosabb éptőelemeit és azokat a kritikai esszéket, melyek szembesítik a pozitív mondanivalót a hagyományos és a modern idealizmus különféle áramlataival.
Tartalom
Mi a filozófia? 5
A józan ész védelmében 61
Az idealizmus cáfolata 117
A valóság fogalma 163
A külvilág bizonyítása 197
Bizonyosság 243
William James "pragmatizmusa" 289
Az erkölcsfilozófia mibenléte 361
Lónyai Mária: Utószó 405
Budapesten személyesen átvehető: Puskás Stadion metro, Zugló MÁV megálló (Hungária krt. - Thököly út), Hősök tere Műcsarnok előtt, Baross tér, Blaha, Fogarasi út Tesco, Bosnyák tér, vagy az 1-es villamos vonalán Kacsóh Pongrác úti megálló és a Népliget megálló közötti szakaszon,
vagy előre utalás után postázom (MPL automatába, postán maradó, háznál kézbesítés)