Kategória:
Feladás dátuma:
ápr 11., 20:19A pszichológia alapkérdései - Donald O. Hebb
Megállapodás Szerinti DB ÁR
Sok Mást Is Hirdetek Ugyanitt Külön Külön
posta csomagautomata előre utalással lehetséges
Tizedik nyelven jelenik meg Hebbnek, a kiváló kanadai pszichológusnak e könyve. Sikerét egyaránt köszönheti korszerú, természettudományos szemléletének, az egyes témakörök alapos, rendszerezó áttekintésének és közvetlen egyben didaktikus hangvételének.
Az olvasó megismerkedhetsz általános pszichológia legfontosabb kérdéseivel: a viselkedéssel, a tanulással, az emlékezéssel, az örökléssel, a gondolkodással. Emellett a szerzó számos jelenség lélektani és élettani alapjait, megjelenési formáit mutatja be, némelyikük hétköznapi furcsaságnak számít vagy a patológia területére vezet át.
Hebb sohasem egyetlen elméletról, hanem több, a tudományosság igényét kielégító, vagy legalábbis eddig meg nem cáfolt teóriáról és hipotézisról tájékoztat; éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudománnyal ismerkedóknek meg kell tanulniuk bizonyítékokat és cáfolatokat keresni, illetve bíráló szemmel tekinteni az újabb elméletekre és kísérleti eredményekre. Ennek érdekében igyekszik minél több vizsgálati eljárást, megközelítési módot bemutatni: laboratóriumi kísérletek, természetes környezetben végzett megfigyelések, matematikai-statisztikai feldolgozás, spekulatív elméletek gyakorlati próbára tétele mindezek nemcsak az ismeretanyagot bóvítik, de formálják az olvasó tudományos szemléletét is. A fejezetek és a könyv végén található irodalomjegyzék, és a fontosabb szakkifejezések magyarázó listája segíti a jobb tájékozódást.
A könyvet egyaránt szánjuk a pszichológiával ismerkedó egyetemi, fóiskolai hallgatóknak és az e tudományág iránt érdeklódók szélesebb körének, akik az alapoktól a magasabb szintekig kívánják megismerni az általános pszichológia kérdéseit.