Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaMichael Vickers: A római világ A múlt születése sorozat
Szerkesztő: Molnár Magda
Fordító: Borbás Mária
Lektor: Zsolt Angéla
Helikon Kiadó, 1985
154 oldal
Fűzve, egészvászon-kötésben, illusztrált borítóban
A múlt születése
ISBN: 963-207-676-1
Róma története a Tiberis parti szegény kezdetektől a Földközi-tenger térsége és Európa jelentős része feletti hatalom kiterjedéséig tart, vagyis az i. e. 800 körüli időszakban kezdődött és időszámításunk első évszázadaiban ért véget. Lenyűgöző sikertörténet ez. Az ókori írók jóvoltából meglehetősen jól ismerjük a fejlődés főbb vonalait, a hézagokat pedig a régészet tölti ki, és szolgál felbecsülhetetlen tájékoztatással például Róma városa legrégibb lakosainak vagy etruszk szomszédaiknak anyagi kultúrájáról. Az archeológia világítja meg, hogyan lett Róma a jelentéktelen államból a Földközi-tenger térségének vezető ereje mind politikai, mind művészeti tekintetben, és mutatja meg, hogyan közvetítette főként a görög kultúrát a Földközi-tenger medencéjénak keleti részéből nyugat felé. A régészet nyújt betekintést abba is, hogy a római birodalom különböző helyi hagyományokkal rendelkező népei hogyan olvasztották magukba a görög-római eszméket. A Palatinuson például a korai vaskor kunyhóinak maradványai Róma szerény eredetére emlékeztetnek; az Ara Pacis domborműveinek tartózkodó eleganciája - bevándorolt görög szobrászok faragták az i. e. 1. század utolsó éveiben - arra vet fényt, hogyan lehetett látvánnyá formálni azokat a római politikai eszméket, amelyeknek gyökerei az öt évszázaddal korábbi Athénba kapaszkodtak; az Inchtuthilban, a skóciai Pertshire-ben nagy szakértelemmel lerombolt erődített tábor pedig impozánsan bizonyítja a római katonai gépezetnek még a visszavonuláskor is érvényesülő szervezőképességét.
A régészek különféle módon tájékozódnak a római kultúráról, a közös tényező azonban mindig az anyagi maradványok iránti érdeklődés, akár terepen vagy laboratóriumban. Az egyik régész talán a művészettörténész szemével vizsgálja Róma emlékeit: a másikat főként az emberi környezet története érdekli. Az egyik talán a római császárképmások katalógusát állítja össze, a másik talál Warwickban egy római poloskát, és máris drámai bizonyítéka van rá, milyen kényelmetlen körülmények között éltek edzett őseink.
Mi ebben a könyvben egyforma érdeklődéssel követjük nyomon, hogy a középkori, a reneszánsz és a modern ember milyen módon fordult a római múlt felé, hogyan tanulmányozta és tolmácsolta ezt a múltat.
Tartalom
Bevezetés 5
Időrendi táblázat 6
A római kultúra 7
Az antik világ összeomlása és újrafelfedezése 19
Történet képekben. Caesar diadalmenete 31
Tereprégészet és ásatás 41
Történet képekben. Pompeii 57
Az etruszkok világa 69
Történet képekben. Cerveteri etruszk sírjai 85
Róma és Itália 93
Történet képekben. Sportviadalok a római világban 109
A római birodalom 117
További olvasmányok 141
Kislexikon 144
Név- és tárgymutató 152
Budapesten személyesen átvehető: Puskás Stadion metro, Zugló MÁV megálló (Hungária krt. - Thököly út), Hősök tere Műcsarnok előtt, Baross tér, Blaha, Fogarasi út Tesco, Bosnyák tér, vagy az 1-es villamos vonalán Kacsóh Pongrác úti megálló és a Népliget megálló közötti szakaszon,
vagy előre utalás után postázom (MPL automatába, postán maradó, háznál kézbesítés)