Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaSzerzői magánkiadás, Kiadás helye: Budapest, Kiadás éve: 1969., Kötés típusa: Fűzött papírkötés, Oldalszám: 285 oldal
Újpesten személyesen átvehető, vagy előre utalás után postázom, de bármit megbeszélhetünk.
Az önkéntelen főhős egy sikertelen vízbefúlás után rögzíti le föltolakodó emlékeit. Miképpen neki azon pillanatban - előttünk is elfutnak medikus életének tintát érdemlő eseményei: őrlődés a mentősöknél, hólapátolás a Fővárosnál, az egyetemi élet könyvnyálazó görnyedései, munka a klinikán és a közkórházakban. Belekerülve a háború forgatókönyvébe 1945 előtt nyugatra viszik, ahonnét igazolatlan orvosként hadifogolynak érkezik haza. Később magáéi között talál helyet, s a munkától fűtötten lelkesen keresi a segélytkérő kezeket. Tapasztalatgyűjtése csak föltöltekezés eljövendő falusi feladataihoz.
Eközben iram és kulturtársra lel.
Felesége - a mellette és mellénőtt Veronika síránkozik csak őszintén az egyéve katonai behívó felett. Boldizsár ismét fuldoklik - a munkától és egy hajóborulásnál. Végülis kiszellőződve az egyenruha szagától, és átformálódva szögleteitől régvárt helyére kerül - faluba, körzetbe, közibénk. Az első nekifutások előtt - mire a réztábla a kapu alá kerülhetne - megbetegedik, s ágyba dől.
Eközben felesége merész formabontással töri meg az életrajzregény elsőszemélyű híradásait. Kiszűri a tanulságosabb eseteket - maguknak és az újrakezdőknek egyaránt.
Boldizsár munkája gyakran túlontúl sok, és a szívtrombózis veszélye ugyancsak közel. Eszébe azonban sohasem jutna az elégedetlenség, mert másokért dolgozni - főleg a betegekért oly szép, meleg és háládatos.