Eladóvá vált, jól karbantartott, Opel Astra H 1.7 CDTI 110 lóerős dízel motorral szerelt kombi autóm. Második tulajdonosa vagyok, az elsőtől az AAA-n keresztül 2016-ban vásároltam meg 168e kilométerrel, amely vásárlást azonnal vezérlés csere követett. Az autó azóta folyamatosan karban van tartva, átlagosan 10e kilométerenként olajat és szűrőket cserélek benne, illetve jelen állapotában a négy lengéscsillapító, toronycsapágyak, lengőkarok, stabilizátorok, fékek kerültek cserére, valamint friss váltóolaj is került bele pár éve. A budapesti használat sajnos meglátszik az autón, elöl, hátul és az ajtókon is számos karc, rányitási sérülés található. Ezen túlmenően kétszer törték össze az autó elejét, ami a lökhárítót és a motorháztetőt érintette és az egyik lámpát, ezek mind márkára szakosodott szervizben kerültek kijavításra. Pár éve az autó oldalát összetörték ekkor a küszöb, a bal hátsó ajtó és a függönylégzsák cseréje megtörtént szintén márkára szakosodott szervizben, valamint ezzel együtt a csomagtérajtót is lecseréltettem, egy bevásárló kocsis horpadás sérülés miatt, ám az újabb is elszenvedett egy ilyet azóta és sajnos a csere ajtó ablak része kicsit karcos. Az igen jól felszerelt gyári extrák közé tartozik a nem kikapcsolható ESP menetstabilizáló, amelyhez ABS és ASR kipörgésgátló is párosul természetesen, automata fényszóró bekapcsolás, automata ablaktörlő, automata klíma, gyári navigáció, CD lejátszó és gyári Bluetooth kihangosító és tetősín többek között. Az előbbieken túl sebességtartó és korlátozó került beszerelésre, valamint utólagos ülésfűtés a két első üléshez. Az ablakmosó fúvókák az Opel Insigniából valók, ezek porlasztva mosnak, az eredeti vízsugaras helyett, illetve utólag került bele EHS azaz elektromos fűtés rásegítés a hidegebb téli napokra, ehhez ajánlott a generátor nagyobb teljesítményűre cserélése. Az autó működési információt kedvelőknek hasznos a gyári szervizcsatlakozóba való Pepas kütyü, amely a motor alapvető működési információi mellett (motor hőfok, töltés, klímanyomás) a részecskeszűrő működési folyamatát is mutatja. A DPF aktív az autóban, sok hasonló modelltől eltérően nincs kiiktatva. A majdnem kizárólag fővárosi használat miatt a DPF átlagos telítettsége 31%, amely vidéki úthasználat és regenerálás mellett valószínűleg csökkenni fog. Az autóhoz jár téli gumiszett lemezfelnin, dísztárcsával, jelenleg még a nyári gumik vannak fent, alufelnin, amely szintén külön került megvásárlásra az autóhoz a vásárlást követően, illetve adok hozzá alsó motorvédő műanyag borítást is. Az autóban valós kilométer található, a napi használat mellett most 262 500 km látható benne. Az autó idén júniusban vizsgázott, így másfél év vizsga van még rá. Az autóhoz adom a gyári (németországi) szerviztörténetet, amit az Opeltől kértem ki, valamint külön kérésre az összes eddigi és még meglévő magyarországi számlát a javításokról. Az ár minimálisan alkuképes. Az autót legszívesebben gondos gazdának adom tovább.