Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaBékés Pál: Érzékeny útazások Közép-Európán át
Állapot: szép állapotú antikvár könyv. Exlibris pécséttel.
Kiadó: Palatinus, Budapest, 2010
Oldalszám: 300 oldal
Borító: keménytáblás
ISBN: 9789632740775
1987-ben írta Békés Pál e regényét, amikor Közép-Európában a határzárat még legföljebb bizonyos Mirabell, egy csúf, ám annál nemesebb lelkű öleb törhette át. Amúgy meg a testvéri országok határőrei egymás állampolgárait is meztelenre vetkőztethették, ha úgy tetszett nekik.
Egy bizonyos Csehszlovák Szocialista Köztársaság és egy Német Demokratikus Köztársaság nevű állam különös előszeretettel pártolta a hasonló eljárásmódokat, s bár az előbbi a regény megjelenésének évében, 1991-ben már a végét járta, utóbbi pedig épp meg is szűnt, Békés Pál ifjú hősének hányattatásai eleven, égő emlékek voltak. Voltak és maradtak. Hősünk neve Jorik András ismerős lehet a szenvedélyes olvasók előtt Lawrence Sterne Érzékeny útazások Franczia- és Olaszországban című művének Kazinczy Ferenc-fordította magyar változatából.
A Sterne-Kazinczyt parafrazáló stílusjáték pompás és mély írói ötlet szülötte: legyen mintánk egy klasszikus útiregény, amely épp annyira földrajzi értelemben vett csavargás naplója, mint amennyire benső út, és serkentőleg hathat egy emlékeivel és történelmi múltjával viaskodó magyar fiatalemberre a nyolcvanas évek derekán.
Jorik András oldalán ellátogatunk a közelmúlt pesti, prágai, drezdai, weimari helyszíneire, különös figurákkal találkozunk (köztük a Gólemmel, egy cseh-szlovák sziámi ikerpárral, a Shakespeare-megálmodta cseh tengeren hajózó stewardessel, egy makacs német mozigépésszel), s megtapasztaljuk, hogy egy külvárosi vágóhíd halálélménye, bizony, a huszadik század pusztulástörténetének allegóriája lehet. És persze tanúi lehetünk András amennyire alkalmi, annyira lázas szerelmi kapcsolatainak. Hiszen az élet él, és élni akar.
Személyes átvételre Budapesten van lehetőség, vagy csomagszállítással rendelhető.