Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaEladó a képeken látható Vad pálmák - William Faulkner könyv.
Személyes átvétel, vagy előreutalás után csomagküldés a vevő költségén.
Tartalom: A Vad pálmák-ban két cselekményszál fut egymással összeszőve. Mi volt az elképzelése, milyen hatást óhajtott kiváltani? Elmondani a történetet, amit el akartam mondani, mármint az orvosét meg az asszonyét, aki feladott férjet, családot, hogy vele szökjön. Hogy ezt így elmondhassam, támasztékot kellett hozzá találnom, ezért kerítettem egy másik történetet, az előbbinek teljes antitézisét, hogy ellenpontként használhassam. Úgy írtam meg őket, ahogy itt olvasható, ahogy a fejezetek egymást váltogatják Gondolom, ahogy a muzsikus is dolgozik, amikor egyensúlyra van szüksége. Egyensúlyra igen, hogy formát adhasson az egyensúlyvesztés tragikus élményének. S a fordított tükörképének ellenpontozott szimmetriája, hogy az élmény önmagát megsokszorozva, a végtelenbe vetüljön. Egyfelől a Vad pálmák-ban: A rendezett emberi társadalom szennycsatornáin hányódó ős-tiszta szenvedély, másfelől Az öreg-ben: a felkavarodott ős-elem sodrába vetett emberi akarat ugyanaz a konok kiszolgáltatottság,