Sajnos meg kell válnom 2003-ban gyártott 7. gen Accordomtól. Az autó kifejezetten jó állapotban van. Eladás oka az, hogy nagyobb autóra lesz szükségem.
Rendszám alapján minden információ lekérhető.
Benzines, 2.0 motorral
Comfort felszereltségű
Km óra állás: 229 000 km
Bézs belső
2019-ig végig vezetett szervizkönyves, én már nem vezettem, viszont az időpontokat szigorúan betartva megkapott mindent. Hálás is, soha nem volt semmi baja.
Alvázon és kerékíven sem található jelentős rozsda.
Motorolaj, szűrők, gyertyák, akkumulátor márciusban lettek cserélve. Idén már nem kell költeni rá, bár a kisebb karcok miatt egy polír ráfér. 4 téli-4 nyári gumit is adok hozzá felnin.
Az autó műszakilag kifogástalan állapotban van, de korából adódóan 1-1 kisebb külsérelmi nyom akad rajta. Ezekről üzenetben szívesen küldök képet.
Piliscsabán megtekinthető, átvizsgálható.
Irányár 1.75 millió Ft.