Pünkösti Árpád Rákosi bukása, száműzetése és halála 1953-1971

Megkímélt, szép állapotban.

1953 nyarán, Sztálin halála után a Kremlben közölték a moszkvai óhajokat buzgón túlteljesítő Rákosi Mátyással és társaival, hogy majdnem minden rossz, amit addig tettek. Alapvető változásokra van szükség a gazdaságban, sőt a törvénytelenségeknek is gátat kell vetni. A kormány élére Nagy Imrét állították, megnyíltak a börtönök. Rákosi úgy szeretett volna változtatni, hogy minden maradjon a régiben. Mert ráébredt, hogy egyetlen mentsvára a hatalom. Ha elveszti, leleplezik. A szovjetek megbátorodtak attól, hogy mögöttük ott a halott Sztálin, akire mindent rákenhetnek. Rákosi vagy Gerő mögött azonban csak Rajkék meszesgödre volt. Az anekdota szerint Rákosi megszeppent, és elment a jósnőhöz. - Rákosi Mátyás vagyok - mutatkozott be. - Jézusom! Csak nem a jövőjére kíváncsi? Erről az ő 1953 utáni jövőjéről szól Pünkösti Árpád Rákosi-trilógiájának befejező kötete. Ha a tények kifacsarása művészet, Rákosi a politika Picassója. Cinikus volt. Miközben hidegvérrel csukatott le tízezreket, s végeztetett ki százakat, viccelődött, hogy az ellenség hullája jó szagú. Számos példája ismert fantasztikus memóriájának. Az adatzsonglőr épp moszkvai beszámolója során mégis elvét két alapadatot: a letartóztatottak és a katonák számát. Kiderült, minél korlátlanabbá vált uralma, annál felületesebb lett, igénytelenebb önmagával szemben. Öregedett a hatalma, mely 1956 júliusában úgy ért véget, hogy hajnalban jakut feleségével és három kisbőrönddel felkapaszkodott a "tyihod"-nak (lajhárnak) becézett repülőre, és visszatért Oroszországba - életfogytig tartó száműzetésébe. 1956 forradalma jobbára az ő "műve" volt, ám apaságát nem volt hajlandó elismerni, bármilyen remek lett is a gyerek. Élete végéig feltámadást akart. A saját feltámadását. Száműzetésben halt meg 1971-ben Gorkijban. Az őt "hazaváró Magyarországra" már csak az urnája érkezett meg.