Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaEladó a képen látható, Orosz Zsolt: Ki vagyok? Kivagyok! című új könyv, a Csalogány sorozat VI. kötete.
Összefoglaló:
A keleti bölcsek úgy tartották, hogy a minket körülvevő világ illúzió, ahogy ma mondanánk, egy hologram. Úgy tanították, az életünk során egy színdarabot játszunk, melynek helyszíne a színpad. A színpadnak része ugyan a színészek mögött található háttér, mely csupán egy kép, de a tér illúzióját kelti.
Ma már tudjuk, a fizika és az informatika is bebizonyította, hogy világunk tényleg nem más, mint egy illúzió, egy virtuális világ.
Az emberiség életciklusának elején, Sumer, Egyiptom, Görög kultúrák idején ezt az illúziót keltették számunkra, azért, hogy a komfortzónánkban éljünk. Akkor ez létkérdés volt a faj adott szintjén a fennmaradáshoz. De a civilizációnk életciklusának a végére, ahol most tartunk már képesnek kell lennünk arra, hogy olyan életszemléletet hozzunk létre, olyan világot építsünk magunk számára saját illúziónk révén, hogy az a külső világ, mely már nem komfortzónánk, mégis azzá váljon tudatunkban, és valós napi létezésünkben is így éljük meg.
Már senki sem vetíti a színészek mögé a hátteret, hanem nekik magunknak kell úgy játszaniuk, hogy odaképzelik az egész világot, sőt, jól kell játszaniuk, hogy a néző is odaképzelje a díszletet.
E minket támogató, saját magunk által felépített virtuális világnak viszont valós alapokra kell épülnie. Nem homokvárat építünk, hanem valós alapokra épülő kővárat. Ehhez viszont ismerni kell a követ. Ismerni szükséges az építőanyagot, ami az ember.
Bár az iskolában nem tanítják, ahogy egyre több mindent, ami nem célszerű, de az életben belépő szintű követelmény az igazi önismeret. Az emberi kapcsolatok megértése, felfedezése és tudatos alkalmazása nélkül az élet reménytelen. Káosz és szenvedés, csak sikertelen próbálkozások érthetetlen sora.
Az önismeret, embertársaink ismerete, az emberi kapcsolatok tudatos alkalmazása nélkül esélytelen az életünk. Úgy egyénileg, mint társadalmi szinten. Hiszen a társadalom nem más, mint az emberi kapcsolatok napi szintű működtetése. Történhet ez véletlenül vagy tudatosan. Azonban a véletlen sem véletlen.
Új, keménytáblás, 371 oldal, 2016. évi kiadás.
Személyesen átvehető Budapesten. Kéthetente, előre megbeszélt időpontban át tudom adni Zamárdiban vagy Sopronban is.
Kérésre postázom vagy csomagautomatába (Foxpost, MPL) helyezem, de az ár a postaköltséget nem tartalmazza.