Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaEladó a képen látható, Orosz Zsolt: Túl az anyagon a kristály élő lény című új könyv, a Csalogány sorozat VII. kötete.
Összefoglaló:
Mikor a Római Birodalom már túl volt a csúcson és nem alakította át működési struktúráját az új körülményekhez, biztos hanyatlásnak indult. Nagy káosz lett úrrá a Birodalomban. Ekkor jött a hun Attila, és feltette az i betűre a pontot. a világ hanyatlott, ő csak befejezte a folyamatot. Senki sem tudta megállítani, ugyanis ezért jött. A sors ebben támogatta.
Ha az életre nem csak, mint folyamatos gazdasági növekedés illúziója tudunk tekinteni, hanem megértjük, hogy az a civilizáció fejlődési iskolája, egyértelművé válik, ha nem jól reagálunk a történésekre, mindig jön egy vízözön, mely elsöpri a létező káoszt, majd tiszta lappal új rend születik.
Omlik szét a világ alattunk. Mintha egy filmben egy felhőkarcoló tetején állnánk, és fentről látjuk, ahogy alattunk apró darabokban hullik szét az egész építmény, és nincs semmilyen eszközünk sem, hogy megállítsuk ezt a folyamatot. Ugyanakkor elmenekülni sem tudunk. Tehetetlenül kell végignéznünk, végigélnünk az egészet, nem tudván, hol és mi a vége. Ki vagyunk szolgáltatva az elemeknek. akinek van valamilyen hite, abba kapaszkodik. aki az anyagban hisz, markolja a korlátot, amíg még van. aki hisz a csodában, azzal még megtörténhet a csoda is, igazi csoda.
Atomjaira esik az általunk ismert világ, mint amikor a gyermek szétszedi az építőkockákból összerakott várat, hogy valami teljesen más dolgot építsen ugyanazokból a kockákból. Magunk szedjük szét a világot, közben az az illúziónk, építjük azt. Végtelen növekedésről, rendről ábrándozunk, miközben bontjuk a társadalmunkat és a káoszba taszítjuk. Tudatlanul szétszedjük, hogy aztán valami teljesen más világot építsünk belőle, új élmények megszerzése érdekében. Radikálisan más értékrendre épülő új világ.
A társadalom anyagi léte, jéghegy csúcsán egy hajótörött, aki nagyon szerencsének mondhatja magát, hogy oda került. De semmiképp sem az, aki irányítja a jéghegyet. Ha megérti a jéghegy működését, akkor sem tudja azt irányítani, de van lehetősége túlélésre, tudatos alkalmazkodás megvalósítása révén.
Új, keménytáblás, 452 oldal, 2017. évi kiadás.
Személyesen átvehető Budapesten. Kéthetente, előre megbeszélt időpontban át tudom adni Zamárdiban vagy Sopronban is.
Kérésre postázom vagy csomagautomatába (Foxpost, MPL) helyezem, de az ár a postaköltséget nem tartalmazza.